Az aknaformák általában két fő anyagból készülnek: műanyagból és fémből. A különböző anyagok eltérő jellemzőkkel, alkalmazható forgatókönyvekkel és feldolgozási módszerekkel rendelkeznek. A kulcs a megfelelő típus kiválasztása az akna használati környezete, építési követelményei és költségkerete alapján. A műanyagok közül a nagy-sűrűségű polietilén (HDPE) a fő választás. Ez az anyag erős kémiai stabilitással rendelkezik, ellenáll a savas és lúgos korróziónak, és alkalmazkodik a korrozív közegeket tartalmazó forgatókönyvekhez, mint például a települési csatornázás és a közösségi szennyvíz. Ezenkívül könnyű (több mint 50%-kal könnyebb, mint az azonos méretű acélformák), így könnyen kezelhető és összeszerelhető. Az öntött aknafelület sima és nem könnyen foltosodik. A HDPE anyag azonban viszonylag gyenge hőállósággal és merevséggel rendelkezik. Magas hőmérsékletnek (például nyári napsugárzásnak) vagy jelentős külső nyomásnak (például nehéz járművek által összenyomott területek) kitéve enyhe deformációra hajlamos. Ezért főként közönséges aknákhoz alkalmas, nem{11}}nagy terhelés mellett. A polipropilén (PP) a műanyag öntőformák gyakori anyaga. Merevsége valamivel jobb, mint a HDPE-é, hőmérséklet-tartománya pedig szélesebb (-20-120 fok), de alacsony hőmérséklettel szembeni ellenállása valamivel rosszabb. Hideg területeken történő használat esetén fagyálló szereket kell hozzáadni a módosításhoz. Jellemzően kisméretű aknaformákhoz használják mérsékelt éghajlaton.
A fémanyagok közül a szénszerkezeti acél (például Q235 és Q355) a legszélesebb körben használt típus. Ez az acéltípus nagy szilárdsággal és merevséggel rendelkezik, ellenáll a nagy terhelésnek és a gyakori használatnak, és alkalmas városi főutakon, gyárterületeken és más olyan helyzetekben történő aknahasználatra, ahol hosszú távú -járműforgalomnak vagy külső hatásoknak kell ellenállnia. Az acélformák bonyolult szerkezetekké hegeszthetők és hajlíthatók (például szabálytalan alakú aknák és nagy{5}}méretű aknák), és hosszú élettartammal rendelkeznek (normál karbantartás mellett több mint 50-szer újrafelhasználhatók). Az acélformák azonban nehezek (a 4-méter-hosszú szerszám tömege meghaladja a 300 kg-ot), mechanikus kezelést igényelnek, és hajlamosak a rozsdásodásra, ezért rendszeres rozsdaeltávolítást és megelőző kezelést (például epoxi cinkben gazdag festék permetezését) igényelnek. A rozsdamentes acél (például 304 és 316) aknaformák alkalmasak erős korróziós helyzetekben (például vegyipari parkokban és tengerparti területeken). Korrózióállóságuk messze felülmúlja a közönséges szénacélét, felületük pedig nagyfokú simaságú, ami megnehezíti a szennyeződések megtapadását. Ezek azonban drágábbak (3-5-szöröse a hagyományos acélformákénak), és általában csak speciális, magas korróziós és magas követelményeket támasztó környezetben használják.
Ezen kívül van néhány kompozit aknaforma, például üvegszállal megerősített műanyag (FRP). Ez az anyag ötvözi a műanyagok korrózióállóságát az acél nagy szilárdságával. Könnyebb, mint az acélformák és tartósabb, mint a műanyag formák, de a feldolgozása összetett és költsége viszonylag magas, ami korlátozza az alkalmazását. Leginkább speciális mérnöki forgatókönyvekben használják, ahol nagy súly, szilárdság és korrózióállóság szükséges. Összességében az aknaformákhoz használt különféle anyagoknak megvannak a maguk megfelelő alkalmazásai, és a kiválasztásnak a tényleges használati környezet, a terhelési követelmények és a költségek átfogó figyelembevételén kell alapulnia.